Humaniórák

Humaniórák

A tudományokat hagyományosan két csoportba sorolják a kutatás tárgya szerint: reáliákra és humán tudományokra (humaniórákra). Az előbbiek, azaz a természettudományok, a természet törvényeit kutatják, míg az utóbbiak az emberi jelenségeket, a megismerést végző szubjektumot magát. A filozófia kezdetén még nem volt éles határ e két terület között, ezért a fizikai jelenségek magyarázatakor gyakran esztétikai szempontokat is figyelembe vettek: igaznak azt tekintették, ami harmóniát és szépséget sugárzott (Platón). Ha a megfigyelés ellentmondott egy elméletnek, akkor a "jelenségek megmentésére" törekedtek, vagyis a tetszetős elméletet további kiegészítésekkel igyekeztek hozzáigazítani a tapasztalatokhoz, ahelyett, hogy egy egyszerűbb, közvetlenül a jelenségek közötti kapcsolatokat magyarázó elméletet alkottak volna.

A tudományfilozófia fejlődése az empirizmusig vezetett, ahol a kísérletek váltak a legfőbb mércévé egy elmélet helyességének megítélésében. A humán tudományokban alkalmazott introspektív módszer szubjektivitása miatt kevésbé precíz eredményeket nyújt, míg a természettudományos módszerek nehezen alkalmazhatók olyan összetett területeken, mint az elme működése. Ebben az értelmezésben a humán tudományok egyik célja az érzelmi gyökök feltárása, amelyek az emberi elme működésének alapjául szolgálnak. Ezek az axiómák volnának a humanika törvényei (Asimov).